Kosaram
A terméket sikeresen hozzáadtad a kosaradhoz!
A kosarad jelenleg üres.

BRÉKING NYÚZ - Budapesten ad arénakoncertet a System Of A Down

2019-09-30 10:32:36 | Domokos Péter

<p>Június 17-én Budapesten koncertezik a System Of A Down. A zenekar eddig mindössze egyszer játszott Magyarországon.</p>

Szerintem senkinek nem kell bemutatni a Serj Tarkian vezette zenekart, legalább is azok közül, akik ráktattintanak egy cikkre ezzel a címmel. Akiknek még is, azoknak a System Of a Down egy '90-es évek elején alakult, napjainkban szinte teljesen inaktív, ám ennek ellenére is hatalmas megbecsülésnek örvendő kutusz numetál zenekar.

Nem kimondottan termékeny bandáról van szó, ennek ellenére elmondható, hogy slágereiket a világ minden pontján ismerik Makótól Kuala Lumpur-ig.

Lemezei közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán, a zenekart eddig 4 Grammy-díjra jelölték, és több mint 40 millió lemezt adott el világszerte.


A System Of A Down a fennállása óta idáig csak egyszer lépett fel Magyarországon: 1998-ban, a Slayer előzenekaraként, de akkor még alig ismerte őket a publikum.

2013-ban aztán kiderült, hogy a zenekar az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt szándékosan kerülte el az országot.
Ahogy ismert: az Orbán-kormány 2012-ben átadta Azerbajdzsánnak azt a Ramil Safarovot, aki 2004-ben brutális kegyetlenséggel, egy baltával agyonvert egy alvó örmény katonát, tehát mint mindenről, erről is a politika tehet

A magyarországi koncerten a System Of A Down előzenekara a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit.

A budapesti koncertre jegyek, valamint limitált számban VIP csomagok október 4-én 10 órától kaphatók a LiveNation (https://www.livenation.hu/) és a Funcode (https://www.funcode.hu/) weboldalán, a regisztrált Live Nation tagoknak viszont már október 3-án 10 órától elővásárlási lehetőségük lesz.